
Már gyerekkoromban a házunk előtt
elsuhanó, szirénázó mentők láttán is megvolt bennem az az érzés, hogy úgy
szeretnék ott lenni, és segíteni a bajba jutott embereken. Sose vonzott a
szemészet, vagy a belgyógyászat, mindig a sürgős ellátást, gyors beavatkozást igénylő
esetek érdekeltek.
24 éven át dolgoztam szülésznőként, mindvégig szülőszobán:
húsz évet Magyarországon, négy évet Afrikában segítettem a vajúdó asszonyokat. A
szülőszobai munka, a 12 órás váltóműszak
azonban teljes embert kíván, így aztán család mellett, valamint az évek
előrehaladtával járhatóbb utat kerestem.
A 70-es évek végén jelent meg a
gyógyításban az ultrahang, mint diagnosztikai eszköz, amit az ember nagy
csodálattal nézett, de eleinte a látott képanyagot igen nehezen tudta értelmezni.
A technika fejlődése lehetővé tette aztán
azt is, hogy a magzat méhen belüli
életbe is bepillanthassunk. Ekkortájt kezdett el vonzani a szonográfusi pálya.
Az ultrahanggal az ember úgy tud korrekt diagnózist felállítani, ha a
vizsgálatot megfelelő szakmai alappal végzi: ha szülészeti, nőgyógyászati
jártasságát, anatómiai ismereteit jó érzékkel tudja alkalmazni a vizuális
világban. Nekem a szülőszobán eltöltött hosszú évek tapasztalata segített
abban, hogy a technika és a szakmai tudás ultrahangos képpé válhasson, s persze
a szakmai tudás mellett elengedhetetlen a minél hosszabb idejű gyakorlat is.
A szonográfusi munkának talán a legszebb része, mikor
láthatjuk a méhen belül fejlődő magzatot. Ám ennek a szakmának is megvan a kevésbé
szép oldala: a látott kép nem mindig öröm… Egy nőgyógyászati betegség, egy
magzati fejlődési rendellenesség kapcsán sok esetben mégis megnyugvással tölt
el, hogy ma már az ultrahang diagnosztika olyan fejlettségi fokon áll, melynek
segítségével képesek lehetünk az elváltozást még időben felfedezni. A 3
dimenziós technika már nem csak síkban jeleníti meg az elváltozásokat ill. a
születendő gyermeket, hanem térben láthatjuk azt. A 4. dimenzió pedig tulajdonképpen maga az idő,
s ennek hozzárendelésével pl. mozgásban
láthatjuk a babát.
Szonográfusi munkám nagy részét
kórházban végzem, ahol nemcsak szülészeti jellegű vizsgálatokat végzek, hanem
nőgyógyászati betegek szűrővizsgálata is zajlik.
Az Arany Corvinban található 4 Diagnosztika ultrahang rendelőben zömmel a
szakma szép részével találkozom: a családok nagyrészt örömteljes eseményre
érkeznek, már megszületése előtt találkozhatnak gyermekükkel. A kismamák mindig
is szerették volna valamilyen módon megörökíteni terhességük idején a méhükben
fejlődő gyermekük szívműködését, mozgását, vonásait.
Az első babamozik csupán 2 dimenziós felvételek voltak,
melyek hagyományos VHS kazettákra voltak felvéve. Ma már 3 és 4 dimenziós
ultrahang segítségével nemcsak a magzat mozgását, de arcvonását, mimikáját is
lehet látni, a vizsgálatot pedig DVD-re rögzítjük. A magzatok persze nem mindig
azt csinálják, amit mi látni szeretnénk, amit mi mondunk nekik, ami nekünk
kedvező lenne, hanem azt, amihez nekik kedvük van, ami nekik jó. A 4D-s ultrahang
lelke tehát a hihetetlen kitartás és türelem.
Nekem a munkám egyben a hobbim is:
a babamozi során osztozhatok a szülők boldogságában, az egyéb ultrahang
vizsgálatokkal kiegészítem az orvos munkáját. Számomra az az öröm a
szonográfusi munkában, hogy másoknak segíthetek.
Biri Zsuzsa
szonográfus
4D 3D ultrahang babamozi Miskolc