
Gyermekkoromban szüleim egyik ismerőse gyermekápolónőként dolgozott, gyakran vitt magával munkahelyére. Megnézhettem, megsimogathattam az apróságokat, figyelhettem az orvos és a nővér munkáját... Akkor határoztam el, hogy én is kisbabákkal szeretnék foglalkozni. Ahogy teltek az évek, úgy vált bennem egyre biztosabbá ez az elhatározás, s ha megkérdezték tőlem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, már határozottan vágtam rá a választ: szülésznő!
Az Egészségügyi Szakközépiskola befejezése után a Megyei Kórházban helyezkedtem el és szereztem meg a szülésznő szakképesítést. 10 évig dolgoztam szülésznőként, ez idő alatt sok kis élet megszületésének, sok felnőtt szülővé válásának lehettem tanúja.
Időközben én magam is anyává lettem, s mivel a szülésznői szakma teljes embert kíván, döntenem kellett. Épp abban az időben indult az ultrahangot végző szakemberek - szonográfusok képzése, s én örömmel kaptam a lehetőségen: mégsem kellett teljesen megválnom szeretett munkámtól, a "babázástól".
1984-től végzek ultrahang vizsgálatokat, 2004-től babamozizom.
Az ultrahang orvosi felhasználásának elterjedése előtt sok csecsemő született fejlődési rendellenességgel. Persze egyetlen egy vizsgálat most sem elegendő ahhoz, hogy minden esetleges eltérés felismerésre kerüljön, és sajnos vannak olyan rendellenességek is, amelyek - diagnosztikus jel híján - ultrahanggal egyáltalán nem felismerhetők. A terhesség különböző időszakaiban végzett ultrahang vizsgálat és az egyéb szűrő jellegű vizsgálatok mellett a születési rendellenességgel világra jött babák száma azonban ma már jóval kevesebb, mint régen volt.
Vannak, akik a babamozit, mint ultrahang vizsgálatot csupán "szórakozásnak" tartják, pedig a 2-3-4 D-s készülékek nagy felbontóképessége, a vizsgálatot végző szonográfus tapasztaltsága révén ez a típusú vizsgálat sem pusztán csak arra jó, hogy nézegessük a csemetét - a vizsgálat időtartamából és jellegéből adódóan fény derülhet olyan eltérésre is, amelyet esetleg az addigi vizsgálatok még nem ismertek fel.
"Több szem többet lát" - tartja a mondás, s vallják maguk az aggódó kismamák és kispapák is, akik a vizsgálat során még megszületése előtt megismerhetik az apróságot, a vizsgálatot követően pedig megnyugodva, boldogan állnak a várandósság még hátralévő időszaka elé...
Fehér Pálné Kati
szonográfus
4 Diagnosztika
ultrahang rendelő
4D ultrahang Miskolc 4D babamozi Miskolc