A cellulit, azaz a narancsbőr 10 nőből 9-et érint. Leginkább a comb, a csípő, a felkar és a has területén jelenkezik, s a bőr alatti hepehupás réteg esztétikailag igen zavaró lehet. A jelenség inkább szépséghiba, mint valódi betegség, viszont a közhiedelemmel ellentétben nem csak az idősebbeket vagy a súlyproblémákkal küzdőket érinti - nagyon sok fiatal, vékony hölgynél is megfigyelhető. Kialakulásáért felelős lehet a nem megfelelő táplálkozás, a stressz, a mozgásszegény életmód, de okozhatják örökletes tényezők, hormonális hatások is.
A cellulit első fázisa, mikor a problémásnak mondott területen, pl. a combon a bőrt ujjaink közé csípve, azon a narancshéjhoz hasonló barázdák, dudorok láthatók. Később már állva, "magától" is megfigyelhető, s ha elhanyagoljuk, bizony egy idő után bármilyen testhelyzetben láthatóvá válik.

Tulajdonképpen a bőr alatti, fürt alakú, elszigetelt zsírcsomókról beszélünk, melyek igen nehezen bomlanak le, ezért fordulhat elő, hogy a szigorú déta, az intenzív sportolás sem hozza meg a várva várt eredményt. A cellulit elnyomhatja a vér- és nyirokereket, pangás alakulhat ki a kötőszövetben, ahol is megrekednek a méreganyagok és a víz.
A kialakult cellulit két típusa különböztethető meg: az egyik, a nehezebben kezelhető típus az erős izomzatú, aktív egyének életét keseríti meg - az ő esetükben a kötött izomrostok közül valamivel nehezebb eltüntetni a zsírsejteket. A másik típus az, mikor az ernyedtebb izomzat következtében a bőr is veszít rugalmasságából, lazább tónusú, megereszkedett.
A narancsbőr kezelése során fontos a zsír lebontása, és a bomlástermék elszállítása. A zsírbontás történhet helyi mechanikai behatással, például rádiófrekvenciás kezeléssel. Az eljárást kúraszerűen érdemes végezni, a kezelendő terület nagyságától és a cellulit mértékétől függően 6-10 kezelésre van szükség. A méreganyagok elszállításához a kúra során elengedhetetlen a bőséges, napi 2-3 liter folyadék fogyasztása, mely fokozza a helyi kezelés hatékonyságát.

Az rf kezelés során a kezelőfejet a bőrre fektetjük és mozgatás közben célzottan hevítjük a bőr belső rétegét - ezt az érzést a vendégek általában egy meleg masszázshoz hasonlítják. Amint a szövetek felmelegednek, a szervezet természetes reakciójaként új kollagén kötések kialakulása kezdődik meg, ezáltal javul a bőr textúrája. A hőhatás átformálja a zsírszövetet: a zsírsejtek zsugorodnak, a kezelés serkenti a hajszálerek vérkeringését, így a méreganyagok és zsírsavak a vér- és nyirokrendszeren keresztül távoznak.
Rendelőnkben nagy teljesítményű Accent XL géppel dolgozunk, mely bizonyítottan hatékony a narancsbőr elleni küzdelemben! A kezelésekhez előzetes időpontegyeztetés szükséges. Árainkról kérdezze ügyfélszolgálatunkat a 30/470-25-59 vagy 46/504-850 telefonszámokon, illetve tájékozódjon honlapunk Szépészeti szolgáltatások menüjében.